2012.06.07●írta:shearer●Genjutsu●hozzászólás: 2A Cyanide Studio alaposan belemerült Westeros világába, a tavaly kiadott stratégia játékuk után ezúttal klasszikus RPG-vel csábítgatják a rajongókat.
Rögtön bele is csaptak a martini hagyományokba, van itt minden, aminek egy Martin-féle sztoriban lennie kell: ármánykodás, gyilkosságok, kínos döntéshelyzetek, és ha megkedvelsz egy szereplőt, jó eséllyel meghal. A játék története egy tökéletesen kivitelezett fanfiction, látszik, hogy kikérték a mester véleményét a fejlesztés folyamán. Akárcsak a könyvek esetében, itt is több nézőpontból élhetjük át a történteket, felváltva játszunk Ser Mors Westford és Ser Alester Sarwyck bőrébe bújva, az ő történetszálaik pedig nagyon ügyesen kapcsolódnak be a Trónok harca eseménysorozatába. A teljes játéktörténet végigköveti az első könyv eseményeit, többször utalnak is rá, de sosem folyik bele teljesen, inkább a háttérben operál és kiegészíti a hatalomért folyó harcokról alkotott képünket.
Külön dicséret jár a készítőknek az HBO-val való szoros együttműködésért, az ismert karakterek a sorozatban őket játszó színészekről lettek megformázva, és a hangjukat is adták a játékhoz. A zenei aláfestés és a helyszínek egy az egyben a sorozatot idézik, a hangulat tehát garantált.
Mors Westford az Éjjeli őrség tagja, kutyájával együtt a dezertőröket vadássza le és végzi ki, példát statuálva az újoncoknak. Marcona és mogorva, ráadásul ún. skinchanger, azaz a kutyája bőrébe bújva tud kémkedni, nyomokat keresni és elrejtett holmikat megtalálni.
Alester Sarwyck tizenöt évig élt a Keskeny-tengeren túl, ahol R’hllor papja lesz, és apja halálhírét hallva visszatér családi birtokára, Riverspringbe, ahol csőstül jön a baj. Papi mivoltának köszönhetően tud tüzes fegyvereket használni, lángba borítani az ellenfelét, és R’hllor tüze megmutatja neki a rejtett átjárókat.
Érdekes újdonság a játékmenetben a karaktergenerálás utolsó szakasza, ahol ki kell választanunk három jó tulajdonságot (mindegyik előnyökkel jár, és mindnek van egy meghatározott pontértéke), és három negatívat úgy, hogy egyensúlyba kerüljenek. Háromféle harcmodor közül lehet választani, és ennek megfelelően el kell osztani a skillpontokat a fegyver- és armortípusok között.
Mindkettőjüknek folyamatosan morális döntéseket kell hoznia, amik kihatnak a játék végére. Legalább négyféle kimenetele lehet a történetnek, de nem lennék meglepve, ha ennél több is akadna.
Történetorientált játékkal van dolgunk, amiből rögtön következik, hogy nincsen nagyon sok harc, ellenben rengeteg a párbeszéd. Sajnos a karakterek gyengén animáltak, többnyire ugyanazokat a gesztusokat ismételgetik. A mellékszereplők pedig gyakorlatilag egymás klónjai, a fiatal nők között csak a hajszínben és a névben van különbség. A program Unreal Engine-t használ, a rendszerkövetelmények is átlagosak, szóval akinek nem kifejezetten gamer PC-je van, annak sincs félnivalója.
A harc valós idejűnek álcázott körökre osztott rendszerű. Mit takar ez pontosan? Amikor harcba bocsátkozunk, alapértelmezetten csak fegyverrel püföljük az ellent, a komolyabb sebzésekhez le kell nyomni a space-t, ekkor az idő lelassul és megjelenik a skillbar, ahonnan queue-be kerülnek, és a karakter szépen sorban használja azokat. Lehet potionozni is, ehhez először flaskákat kell vennünk, és utána rendszeresen feltöltögetni a tartalmukat. Macerásnak hangzik, de egészen gyorsan hozzá lehet szokni, különösebb probléma tehát nincsen vele. A monotonitással már inkább, erre megoldás a nehézségi szint variálása. Igen, játék közben lehet állítani a nehézséget squire, knight és lord fokozat között, bárhol és bármikor.
A fő történetszál mellett 10 secondary quest is vár ránk, ami ugyan nem sok, de legalább kifejezetten érdekesek, és némelyiket csak az adott chapterben lehet teljesíteni. Játék közben tartsuk észben Dr. House örökérvényű igazságát: “Mindenki hazudik.”
A világ lineáris, a bejárható helyek száma kevés, még Királyvár is jóformán néptelen. Lenne mit javítani ezen, de ha nem egy Skyrim-szintet várunk el, nem érhet komolyabb csalódás, sőt: nagyon hamar beszippant a történet, és azon kapjuk magunkat, hogy legalább egy újabb kötetnyi élménnyel gazdagodtunk Westeros földjén.
Bemutatót írta: Doryan
A tesztpéldányért köszönet a PlayON-nak!
cimkék:game, game of thrones |
| |
Lapok 1
Válasz írásához belépek vagy regisztrálok
RSS téma forrás Hozzászólások [ 2 ]
- Származási hely: Szigony
- Regisztrált: 2007.06.16.
Téma: [2012.06.07.] Játékreview öt percben #20: Trónok Harca
Válasz: [2012.06.07.] Játékreview öt percben #20: Trónok Harca
Imádom a könyveket, a sorozattal eddig úgy vagyok, hogy jó-jó, de a könyvek magasan verik. A játék meg érdekesnek tűnik, lehet, hogy kipróbálom majd...
Hozzászólások [ 2 ]
Lapok 1
Válasz írásához belépek vagy regisztrálok
|
|
|
|
|
|
|
 2013.06.10-től a Relay, In Medio és a Tesco újságosainál.
13.06.03
A MAKSZ Fan Klub (Tamási), a Szekszárdi Anime Club (SZAC), a Dombóvári Anime Klub (DAKU) és a Pécsi Anime Fanclub (PAF) szeretettel vár minden kedves érdeklődőt július 13-án a Dunántúl legújabb anime/képregény/szerepjáték/gamer/sci-fi/fantasy rendezvényére!
Bővebb infókért katt a téma címére!
13.04.02 Hamarosan nyakunkon a Tavaszi MondoCon, a tavasz legnagyobb animés bulija, csekkoljátok a tovább-ra kattintva a hivatalos szpotot! ^^ 12.12.17 A CosplayTV stábja is kint járt forgatni az Animekarácsony buliján, a továbbra, most az erről készült zenés videót nézhetitek meg, Yuriko műveként. 12.11.13Idén is több japán animével és animációs filmmel vár minden kedves mozizni vágyót a 2012-es Anilogue Filmfesztivál. A részletes infókat és bemutatókat a továbbra kattintva olvashatjátok. 12.11.04 Most pedig következzenek az idei Őszi MondoCon beküldős rajzversenyének ORIGINAL kategóriás rajzai, a rajzok helyezési sorrendben láthatóak. |